Budapesti konténer szállító cég

Üdvözlöm honlapunkon!

Budapesti konténer szállító cég

A Gyarmax-Teher Kft 2007-ben alapított cég, mely főleg Budapesten és közvetlen környékén tud szolgáltatást nyújtani. Cégünk Illatos úti (Bp. IX.ker.) telephellyel rendelkezik, és az összes Budapest és környéki lerakóteleppel és hulladékkezelővel kapcsolatban áll. 

A cég alapítója: Gyarmati Károly, aki 1992 óta foglalkozik teherfuvarozással, és ezen belül 1993 óta konténeres sitt szállítással, mindezt 1996-ig mint egyéni vállalkozó, majd 1996-tól 2007-ig Gyarmax Bt. néven. Ezután 2016-ig Gyarmax-Teher Kft néven futott, majd cégnév változás történt, és innentől már az AGOZSÓ KFT néven megy a cég. Tehát a konténerszállítás terén több mint 30 éves gyakorlattal rendelkezünk, és azóta folyamatosan fejlesztjük a vállalkozásunk színvonalát, hogy az Önök legnagyobb megelégedésére szolgáltathassunk.

Jelenleg 12 teherautóval és több mint 300 hátsó lerakású konténerrel állunk az önök rendelkezésére. Kínálatunkban az alábbi méretek találhatók meg: 3-,4-,5-,6,-7-,8-,9,-10-,12- és 15m3-es.

Nyitott konténerből az összes méret megtalálható. Zárt konténerből 4m3-es konténert tudunk biztosítani. Lenyitható konténerből 5-, 6-, 7-, 8- és 12m3-es található telephelyünkön.

Megrendeléseiket 1, 2 m3-es méretben is tudjuk vállalni, ebben az esetben megvárható jelleggel egy kis méretű platós teherautóval megyünk ki!

Saját kézi rakodó brigáddal, és gépi rakodással is állunk rendelkezésre (targonca, JCB, Bobcat, árokásó...) 

Ezenkívül mindennemű fuvarszervezésben segítséget tudunk nyújtani, rengeteg hozzáértő kollégát tudunk ajánlani Önöknek.

Hulladékszállítási engedéllyel természetesen rendelkezünk, így mindennemű konténer szállítással (kivéve veszélyes hulladék) állunk a rendelkezésükre, tehát sitt, lom, építési törmelékek, zöld hulladékok, kommunális és ipari hulladékok, irodai hulladékok, vegyes hulladékok, föld, beton, kövek, bontott tégla, sóder, homok, termőföld (10 fajta), murva, stb., és egyéb szóródó áruk szállításában is.

Hívás most!
FEL